2012. március 28., szerda

Haul: Essence Marble Mania +Nude Glam lakkok

Ma "véletlenül" betévedtem a Rossmannba és megpillantottam az Essence új kollekcióját, a Marble Maniat. Ez a széria elvileg a márványozott hatásról szól. Először betettem a kosárba a pirosítót is, aminek elsőre szépnek tűnt a fedése, de meggondoltam magam, mert már kb. 2 hete beszereztem a Sleek Rose Gold pirosítóját, így az előbbit úgy sem használtam volna ki. Két lakk jött velem, ezeket elvileg lehet egymással keverni, volt egy kis Nail art kit hozzá,de azt nem vettem meg, mert igazából nekem itthon már vannak hasonló eszközeim. Egyedül a leírás lehet érdekes, ami bemutatja hányféleképpen lehet őket egymással variálni. De azt elvileg Timi (http://www.crystalmakeupstudio.com/) majd bemutatja nekünk:)

A lakkokból a barackszínt,ami nekem inkább halvány narancssárga, és az eper pirosat hoztam el. A nagy nézelődés közben azonban észrevettem az új Nude Glam kollekció lakkjait is, ami első látásra szerelem volt, 5 landolt is a kosárban a 7-ből, majd végül 3-ra redukálódtak. Oda vagyok a nude lakkokért, nagyon megörültem nekik, majd bemutatom őket is egy-egy bejegyzésben.

A két Marble lakkot  most játékosan kentem fel, megmutatni Nektek (btw. jó/jobb minőségnek tűnik, könnyen kenhető volt, no, de meglátjuk majd később..)







2012. március 27., kedd

Outfit: Variációk H&M nadrágra

A H&M új kollekciójával iszonyatosan elégedett vagyok,jók az árak, szépek a színek. Egy piros pontot kapnak most, a téli kollekciójuk számomra nem volt magával ragadó. A legújabb szerzeményeim egyike ez a málnapiros/pink (nemigen tudom eldönteni, néha ilyen, néha olyan) színű capri(?) nadrág. Egyébként létezik még fehér, bézs, fekete, és fekete virágos variációkban is.

Kezdem a sportos verzióval, nekem így is tetszik a rohangálós hétköznapokra.
Trikó: H&M
Óra: Michael Kors
Táska: Guess
Cipő: Divided


Ugyanaz táska nélkül, igazi basic üzzemódban :)

Felső: Zara

A felsőt meghagytam és elegánsabbra váltottam :)
Fülbevaló: H&M
Clutch: Mango


Blúz: NewLook
Clutch: DorothyPerkins
Cipő: Zara

Felső: Zara
Clutch: Elizabeth Arden


Egy kérdés jött a málna piros cipővel kapcsolatosan, amire azt mondom, hogy fehérrel, bézzsel,feketével, nagyon jól megvannak együtt:) Sőt, ha a matróztrendet nézzük, akkor még a szép kékkel is.Különben is: a colorblock hódít :)

Style Inspirations- Trópusi hőség :)

Szerintem a 2012-es nyár lesz életem eddigi legszínesebb nyara, az öltözködésben biztos(reméljük élményekben is), mert magukkal ragadtak az idei nagyon-nagyon színes trendek. Tudjuk, hogy a neon , a pasztellek(menta, nude) és a colorblock is nagyon menő lesz, és ezek mellé jön még a legújabb módi, a trópusi minta- és színkavalkád. Pálmafa, levelek, virágok, madarak...Nagyon izgalmasnak találom ezeket a darabokat, igazi egzotikus hangulatot árasztanak, és még talán itthon is egy picit valahol a trópusi szigetek egyikére repülhetünk képzeletben. Főleg ezeket a képeket nézegetve. Íme egy kis style inspiráció! :)

Mit szóltok? Egy ilyen darab biztosan feldobja a szettet, mindenesetre vigyázni kell vele, jóból is megárt a sok.


















Érezd jól magad a bőrödben!-termékmustra- Eucerin: Dermo Purifyer Cream-Gel

Tegnap sikerült beszereznem az Eucerin Dermo Purifyer Cream-Gel nevezetű tisztító-hidratáló krémet. Az Eucerinnel kapcsolatosan még nincsenek tapasztalataim, illetve egy-két mintaterméket már kipróbáltam tőlük, de kb. ezer éve volt,így már nem is tudom mik voltak pontosan, az viszont megmaradt, hogy beváltak és tetszettek.

Egyébként már rég szerettem volna venni egy új hidratálót, ami valahogyan hat a pattikra is, mert mostanában eléggé rakoncátlankodik az arcbőröm. Nem olyan vészes, de nem árt kordában tartani :)



Amit a dobozon található leírás mond: 

"Jelentősen csökkenti a pattanások számát és megelőzi az újabbak kialakulását, miközben olajmentes hidratálást biztosít. 3 héten belül javítja a bőr állapotát, az arc egészségesebb és tisztább lesz. Antibakteriális, nem mitesszerképző.Mitesszeroldó hatású. Kompatibilis általánosan használt pattanáskezelőkkel. Egyedülálló 2%-os tejsav liposzómás szállítórendszere segítségével a tejsavat közvetlenül a pattanások és aknék keletkezési helyére, a tüszőkbe juttatja miközben hidratálja a környező területeket. Hatékonyságát és bőrbarát jellegének magas fokát kilinikai és bőrgyógyászati vizsgálatok bizonyítják, melyeket aknéra hajlamos bőrű egyéneken végeztek."


Hmm..meggyőző...:)

És amit én tapasztaltam így első használat alkalmával:

Nagyon kellemes az illata, kicsit hasonlítanám a Vichy termékekéhez,de mégsem olyan intenzív. Az állaga, ahogy a nevében is sejteti, krém-gél. Könnyű volt bedolgozni az arcbőrömbe, hamar beszívódott. Az eredmény egyelőre a puha bőr és a élettel teli érzés.:)


ÁRA: Ezzel azért voltam bajban, mert én 1339Ft-ért vettem egy Arzenál nevű boltban,amit már akkor sejtettem, hogy vészesen olcsó. A netes kutakodások után pedig eredeti ára: 2-3000 Ft között mozog.


Szóval, ma kezdtem a próbát, 3 hét elvileg a tökéletes eredmény, úgy hogy -i will come back- és akkor megnézzük, tényleg olyan hatásos volt-e. :)

Ti hallottatok már valamit róla?Tapasztalatok az Eucerinről?:)

2012. március 25., vasárnap

DIY- Galaxy nails/Galaktikus körmök- Step by Step

A galaxy minták már régóta  hódítanak a pólókon, sortokon és mindenhol, ahol csak lehet, így most kipróbáltam a saját verziómat is, körmökön. Igazából a lehetőségek tárháza végtelen, a fantáziád szabhat csak határt! (illetve az otthoni körömlakk készleted, mint tette az enyém is, hogy egy-két szín, pl. sárga, erősebb fehér,arany hiányzott még a tökéleteshez). Btw. nagyon gyors ez a megoldás, és nem gond, ha nem tökéletes a lakkozásod, mert a lényeg úgy is az össze-vissza pamacsolt hatás.
Na nézzük, mit sikerült alkotnom( ezeken a ropiujjakon haha :D), utána jön egy step-by-step kép, ha valakinek esetleg szüksége lenne a részletezésre. :)


A lényeg, hogy az alaplakkod sötét legyen (lila, kék, fekete) és erre pamacsold fel az általad választott színeket. A végeredményt még tudnám fokozni, egy fehér lakkal kis csillagokat rajzolni, pöttyözni, de azt majd legközelebb :)


 Ezeket használtam: 



2012. március 24., szombat

NYEREMÉNYJÁTÉK!!!

Sziasztok Lányok!

Elérkezett az idő, hogy elindítsam az első nyereményjátékot a blogon. Sajnos még nem volt elég időm ezzel foglalkozni, plusz nem csak egy nyereményes játékot akartam indítani, így többet kellett gondolkodnom azon, hogy minek is örülnének a kedves olvasóim :) Így  tehát a játékban ÖSSZESEN 3 NYERTEST SORSOLOK!

A nyereményjáték a bejegyzés kipostolásakor már azonnal életbe lépett, szóval ne habozz, ha az alábbi nyeremények közül valamelyiket magadénak szeretnéd tudni:

1. 1 db új Garnier BB krém
2. 1 db új Orly körömlakk
3. 1 db új Bourjois mono szemhéjfesték 5-ös árnyalatban

(A postát természetesen én állom!)

A nyereményjátékban való részvételhez az alábbi feltételeknek kell teljesülnie:

1. A blog követője vagy! Ezt JOBB OLDALT tudod megtenni azzal, hogy a FELIRATKOZÁS A WEBHELYRE gombra kattintasz!

2. Lájkolod a blog Facebook oldalát, majd az ott kihelyezett nyereményjáték fényképét is, amit megosztasz ismerőseid között! A blog Facebook oldala: http://www.facebook.com/pages/GlitterKiss-Blog/288048907920606


3. Ehhez a bejegyzéshez kommenteled a neved, milyen néven követsz itt, és a facebookon, és mi az, amiről szívesen olvasnál!


Például: Nevem: Kedves Dóra, dorakedves néven követlek itt, a Facebookon Dóra Kedves néven lájkoltalak, és szívesen olvasnék még sminktermékekről!




+1 esély: Ha van blogod, tedd közzé ezt a játékot egy bejegyzés formájában!

(A + 1 eséllyel bekerülhetsz másodjára is abba a bizonyos virtuális kalapba!)


A JÁTÉK ÁPRILIS 25-ÉN ZÁRUL!

Sok sikert kívánok!! :)


2012. március 22., csütörtök

Gifts from South-Africa avagy a krém-mánia :)

A barátom múlt hétvégén jött haza Dél-Afrikából, ahonnan már az én előzőleges megbízásomból-hozott az itthon sajnos nem kapható Vaseline és Palmer's márkájú krémekből. Tavaly is vásárolt belőlük, így most már célirányosan tudtam honnan és mit szeretnék "rendelni":D Egyszerűen isteni mindkét márka, a Palmer's például méltán híres arról, hogy minden krémje (brr...ezt egyáltalán így kell ragozni?:D) alapanyaga a kakaóvaj. Állítólag Jennifer Lopez is használja :) A Vaseline pedig már nagyonnagyonrégesrégen van a piacon, és igazi ikonkrémnek számít a tengerentúlon. Lefotóztam az összeset egyben, folyamatosan mutatom majd be itt a blogon azokat, amik titeket is érdekelhetnek.
Az összes :)

Azok, amik inkább nőknek...

Napozáshoz, nyaraláshoz, sajnos tehetem őket a szekrény mélyére, remélem nem sokáig :)

Hallottatok már a két márkáról?Próbáltátok már valamelyik terméküket?

2012. március 20., kedd

Some purchases- Egy kis szerzemény :)

A hosszú hétvége nagyon gyorsan "elment", de gondolom nem csak én vagyok így ezzel, hiszen alap "mörfi", hogy ami kellemes az biztosan hamar eltelik. Rokonlátogatóban voltam vidéken, ahonnan sikerült egy-két új szerzeménnyel hazatérnem. Íme ők+egy kis pesti sugár+H&M és még innen-onnan :)

(Figyelem! A következő képsorok megtekintésének következményeként nyakfájás alakulhat ki egyes olvasóknál, de a fotós ígéri, gyakorolja majd a profi beállításokat, amint több ideje lesz! :))




 Bikini szerelem első látásra :)

H&M clutch-szintén szerelem!:)

+ 3 basic trikó, amiből sosem elég :)
Waterfalls

 Nude, primark öv :)

 Topshop bodycon skirt-felvéve valahogy jobban mutat :D 


 New Look
 ASOS-na ezt mikor megláttam, egy szuperhősnő jutott eszembe, viszont felvéve elég tuti :)

Barackszínű melegítő

Mexx

Divided-lehet, hogy már csak ősszel veszem majd elő, de ezer éve szerettem volna egy ilyet :)


Felső van már elég sok, normális nadrágot kellene beújítanom, de még mindig keresgélek..Ez valahogy mindig olyan nehézkes dolog :/

2012. március 13., kedd

Tavaszváró outfit + Alexander Wang Rocco Bag

Tegnap suli után elnéztem a sugárhádába, de úgy indultam neki az egésznek, hogy semmi kedvem nincs 9807636 darab ruhát átválogatni. Végül csak sikerült egy másfélórát eltöltenem és nemhiába. Ezt a felsőt és nacit sikerült beszerezni, így a már meglévő cuccaimmal kombinálva egy tavaszias szettet tudtam összehozni. Régóta a fejemben élt már a korall szín, nem hagyott nyugodni, és íme meglett az első darab.
De jó lenne, ha már igazi tavasz lenne.. I can't wait :)


Szandál: GUESS
Nadrág: DenimCo
Felső: Next
Óra: Michael Kors

Ma pedig Újpesten volt dolgom, így ott nézelődtem és egy import cipőtáska boltba betérve bukkantam rá erre az AlexanderWang Rocco Bag hasonmásra, nem egy gagyira, vészesen olcsón. Magam sem akartam elhinni, miután tegnap azon gondolkodtam, be kéne szerezni egyet, de ebayről nem volt kedvem rendelgetni. Úgy látszik a sors is azt akarta hogy "egymáséi legyünk". HAHA :D Bár ezzel ellentmondásba ütközhetnék a Christian Louboutinos bejegyzésem után-> tény,hogy én nem azért vettem meg ezt a táskát, mert azt hiszem így AWang dizájner munkájának gyümölcse ékesíti a kacsómat amikor az utcán igyekszem, hanem mert pirospontos a dizájn, ami úgy is az enyém lehet, hogy nem kerül 170ezerbe :) (És akkor a fake LouisVuitton Bag fanok most légyszi érezzenek egy kis iróniát, mert "azt az esetet" sajnos már nemigen lehet egy ilyen szöveggel kimagyarázni :D).

A kép tehát:


Mostmár nyugodtan visszatérhetek egy kicsit a szakdogához :)


SZERK: Sokan kérdeztétek, de sajnos ebből a táskából EZ AZ 1 DARAB volt ott, ahol vettem, nem olyan boltban vettem, ahol tömegesen árulnak ilyet!!